Gyurász Mariannával megjelenés előtt álló Már nem a mi völgyünk (Kalligram, Pozsony, 2021) című verseskötetéről Juhász Tibor beszélgetett az Irodalmi Szemle várhosszúréti írótáborában. Juhász Tibor bevezetőjében arról beszélt, hogy már mindenki kíváncsian várta, hogyan fog összeállni Gyurász Marianna első kötete, hiszen az az Irodalmi Szemle lapjain is formálódott, a szerző több verse a folyóiratban jelent meg. Harminc év termése gyűlt össze, válaszolta Gyurász Marianna, nem dolgozott konkrét köteten, és valóban nagyon jó a leltár szó, amit Juhász Tibor említett első kérdésében. A szerző sokáig természettudománnyal, molekuláris biológiával foglalkozott, jelenleg egy mikroszkópfejlesztő cég marketingosztályán dolgozik.

Juhász Tibor kipróbálta, lehet-e egységes beszélő a versek mögött, „akinek” a nyelve számára a természettudományos műveltség természetes, sőt szinte egy mögöttes világnézetet feltételez (hasonlóan például Mellár Dávid verseihez, bár ott sokkal széttartóbb jelenségekről van szó). Ennek kapcsán e versek légies könnyedségről beszélt Juhász, ami ellentétben áll a természettudományos téma nehézkedésével, nehézségével – éppen ezért felvetődik, áll-e a versek mögött valamiféle minta, mester. Gyurász Marianna elmondta, konkrét mestert nem tudna mondani, de saját generációjának tagjai valóban képviseltek olyan gondolkodásmódot, amely hatott rá. Majd pedig hozzátette, nem is költőket hozna fel, hanem pl. Richard Dawkinst. És a kötet verseinek megírását is végigkísérte egyfajta kutatómunka a természettudomány világában.

Az alkotás egyfajta megismerési módszer, mint a természettudományoknál? – tette fel a következő kérdést Juhász Tibor. – Az írásban nem tartom magam olyan szigorú szabályokhoz, mint a természettudományokban – válaszolta Gyurász. – Ha az írás egy megfigyelési módszer, akkor mi a metodikája? Milyen típusú jelenségek feldolgozására alkalmas a költészet? Gyurász Marianna válasza: A tudományos munkafolyamatok célja a megismerés, illetve hogy ezeket az ismereteket hogyan tudjuk applikálni – míg a költészetben világképek születnek meg, ami nem feltétlenül új ismeret. Juhász Tibor ehhez azt tette hozzá, hogy a kötet versei által számára: leírhatóbbá vált a világ.

Majd az Egy nap kint a piacon című verset említette az értő kérdező. Szerinte ez a vers is annak példája, hogy Gyurász verseiben a világ számbavétele, körbejárása valósul meg. Nem boncol, hanem körbejárásról, megfigyelésről van szó, a kapcsolódási pontok felfedezéséről. A költő válasza: Lehet, hogy kicsit sokkoló volt számomra, hogy a valóságban, a laboratóriumban sokat kellett boncolnom – éppen ezért a gondolatokat már csak inkább piszkálgatom. – Traumatuzált téged, hogy boncolnod kellett? – kérdezte Juhász. – Inkább az, hogy milyen könnyű megszokni. Ma még nem áll a világ megismerésére jobb módszer, és ha nem én végzem el ezt a munkát, akkor elvégzi más – ezzel próbáltam meggyőzni magamat – jött a válasz. – Ilyesféle belátásaid voltak az alkotási folyamatok során is? – replikázott a kérdező. – Hogy elszédültem és rosszul lettem, majd pedig kirohantam az erkélyre hányni az első vers megírása után? – kérdezett vissza Marianna. A frappáns válasz a közönség köreiben általános derültséget keltett.

A jelenetezés, térbeliesítés nagyon hangsúlyos nálad, még a gondolkodási folyamatokat is térbeliesíted, és a kötet címe, illetve a ciklusok címei is térbeli dinamikára engednek következtetni. Hogyan segíti ez az alkotómunkát, beláthatóvá válik-e a tér? – tette fel a következő kérdést Juhász. – Ez annak köszönhető, hogy én nem látok fehér papírt, ha ránézek, sem fehér lapot nem látok, hanem képek és filmkockák jelennek meg, amelyek valószínűleg néha erőteljesebben, néha gyengébben törnek elő – jött a válasz.

A beszélgetésből kiderült, hogy Nagy Hajnal Csilla és Gužák Klaudia képei is részévé váltak a kötetnek: Nagy Hajnal Csilla és Csillag Lajos a borítót készítik, Gužák Klaudia a kötet verseihez készít rajzokat és fotókat.

A beszélgetés végén megtudtuk, hogy amikor Gyurász Marianna elkezdett publikálni, akkor nem jutott eszébe, hogy mások is elolvashatják. „Meglepő és félelmetes volt, hogy hatást tudok elérni. A szövegek intim, a kritikának kitett dolgok” – és hogy egész kötetnyi lesz ebből, az már egészen nagy felület, úgyhogy fél is ettől. Juhász Tibor utolsó kérdése a kötet címére vonatkozott: – Már nem a mi völgyünk – akkor kié? – Minden benne van, amit nem tudok és ami nem megismerhető – jött a válasz –, a nagy szorongás a megismerhetetlentől, amelyre könnyen lehet, hogy a tudomány sem fogja megadni a választ soha.