Beke Zsolt készített interjút Kertai Csengerrel második kötetéről – amely Hogy nekem jó legyen címmel jelent meg a Kalota Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadó közös kiadásában – “Istenről, szerelemről, szeretetről, megszólításról, egyéni megváltásról, valamint Isten és a mai költészet viszonyáról”:

“Hogy nekem jó legyen a kötet címe. Hogyan lehet jó neked? És a kötetben megszólaló hangoknak? Mi jelenthet örömet? Már ha egyenes kapcsolatot tételezünk jó és öröm között…

Talán ez a lényeg. Hogy nincs egyenes kapcsolat jó és öröm között, vagy inkább úgy mondanám, hogy a velünk történt jó dolgok nem feltétlenül örömteliek. A kötet abszurd módon, de végig valaki más szeretetnyelveként éli meg a bántalmazást, a büntetést, az alanyt ért fájdalmakat, traumákat is. A kortárs lírában amúgy is érzékelek egy reflektált igényt a traumák továbbírására, túllépésére (erről bővebben itt írtam), ami nálam egy személyes istenkép ábrázolásában jelentkezik. Ez az Isten hatalmas Isten, sokszor megszólíthatatlan, távol levő, büntető, de pont így – az abszurd nyelvén – fejezi ki a szeretetét, az emberrel történt borzalmak így értelmezhetőek a gondviselés szintjén. A kötetben megszólaló hangok egyazon hangok, ezzel az Istennel folytatott diskurzus hangjai, értelmezése annak a világnak, amiben az ő hiánya jelentkezik, az űr, amire valamilyen választ kell adni. Örömöt pedig talán a folytonos hiányérzetet kitöltő válasz jelenthet. Például a szerelemben, ami valamilyen módon mégiscsak pótolni, gyógyítani, válaszokat adni képes.

A versek folyamatosan megszólítanak valakit, és csak azért nem mondom, hogy legfőképp Istent, mert erősen jelen vannak más alanyok is, olykor szétszálazhatatlanul összefonódva egymással, és így Istennel is. Poétikailag különösen termékeny tud lenni ez a módszer. Számodra mit jelent a megszólítás beszédalakzata? Hogy jutottál ehhez a nyelvhez?

A megszólítások hétköznapi szituációkra hagyatkoznak, ahol talán a szerelmi olvasatokban ragadható meg leginkább az Isten, és főleg a megváltás jelenléte. Azt gondolom, hogy ez lett a tétje a kötetnek: a megszólítások, a dialógusok próbálják a megváltást nagyon is profán környezetben megélni, az egyszerű hétköznapokban, ahol a szerelem adja magát, mert az hasonló módon megjelenít valami nagyon lényegeset abból, ami túlmutathat a már említett hiányérzeten. Ezek a szerelmek kísérleti jellegűek, vallásos töltettel, és egyáltalán nem bizonyosságként állnak, de talán az egyetlen dologként, ami a beszélőt reménykedéssel töltheti el a hétköznapok értelmét illetőleg. Ennek a nyelvnek számos hagyománya van, elsősorban Kierkegaard és József Attila, de Borbély Szilárd munkássága is inspiratív hatással volt rám az írás közben.”

A Beke-Kertai-interjú teljes terjedelemben a Dunszt oldalán olvasható.