Interjú L. Varga Péter irodalomtörténésszel, irodalomkritikussal, a Bázis tagjával, a Prae műfordítótábor főszervezőjével

Kétségtelen, hogy a kulturális és irodalmi transzfer központi alakjai a műfordítók, éppen ezért kiemelt figyelemben kell részesülniük. Már évek óta vezeted azt a műfordítótábort, amelyet hosszú évek során a József Attila Kör szervezett, néhány éve pedig a Prae vett át. Hogyan látod, milyen a műfordítás és a műfordítók pozíciója a kortárs magyar irodalomban? És milyen lenne a kívánatos állapot Szerinted?

Több mint tíz éve szervezem a műfordítótábort a magyar irodalom külföldi fordítói számára. Ahogy említetted, ez az évenkénti esemény eredetileg a József Attila Kör programja volt, sokan csinálták előttem, hiszen majdnem négy évtizedes múltra tekint vissza. Amikor 2018-ban összeomlott és megszűnt a JAK, Balogh Endre egykori JAK-elnökkel nagyon gyorsan arra jutottunk, hogy nem volna szabad veszni hagyni ezt a programot, hiszen a külföldi műfordítók utánpótlásképzésének ez az egyik legfontosabb fóruma. A fordítók nemcsak egymással tudnak találkozni és közösen dolgozni, hanem írókkal, költőkkel, szerkesztőkkel, irodalmárokkal, potenciális szerzőikkel egyaránt, az intenzív együttlét és munka pedig általában rendkívül inspiráló szokott lenni. Innen nézve fontosnak tartom az egykor a JAK, jelenleg a Prae égisze alatt működő műfordítótábort, szerencsés módon megmaradt a kontinuitás, a struktúra, az elkötelezettség, és vannak újabb és újabb műfordítók, akik láthatóan elkötelezettek a kortárs magyar irodalom és kultúra iránt. Ugyancsak fontos, hogy például a tábori fórum mellett jó támogatási rendszer legyen a fordítók és a külföldi kiadók számára, ez a rendszer pedig kiszámíthatóan és pontosan működjön. Szerencsére az ezirányú törekvések már jól érzékelhetők.

Kik jelentkezhetnek a táborba, mi alapján történik a válogatás? Főként a kezdőkre koncentráltok, vagy már befutott műfordítók is részt vehetnek a táborban?

Bárki jelentkezhet a táborba, aki magyar irodalmat fordít valamilyen idegen nyelvre. Elsősorban természetesen a külföldi műfordítókat célozza a program. Életkori megkötés nincsen, de jellemző, hogy inkább a pályakezdők vagy a pályájuk elején álló műfordítók vesznek részt benne, köztük az egykori Balassi Intézet műfordítóképzésének újabb és újabb hallgatói. Igyekszünk minden évben nyelvileg sokszínű csapatot összeállítani, és támogatni azokat, akik most kezdenek behatóbban ismerkedni a magyar irodalommal és kultúrával.

Hogyan néz ki a műfordítótábor egy átlagos napja?

Dunabogdányban vagyunk, festői környezetben. Délelőtt 10 és 13 óra közt zajlik a műfordítói szeminárium, négy napon keresztül Rácz Péter, majd újabb négy napon keresztül Imreh András vezetésével. Délután általában valamilyen előadást hallgatunk meg, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom szerkesztője például minden évben eljön, hogy a friss kortárs magyar irodalmi megjelenésekről beszéljen, de szinte mindig van valamilyen előadás a kortárs magyar költészetről, prózáról, ifjúsági és gyerekirodalomról, kurrens irodalmi trendekről, műfordításról. Az aktuális fordítástámogatási pályázatokról is szó esik, igyekszünk segítséget nyújtani a pályázati lehetőségek fölkutatásában. Esténként egy-egy író vagy költő a vendégünk, a tábor nyolc napja alatt az előadók mellett 8-10 szerző biztosan megfordul a táborban. Szuper beszélgetések kerekednek, amelyek aztán olykor a késő estébe nyúlnak, a fordítók személyesen is megismerhetik a kortárs irodalom élvonalához tartozó alkotókat, faggathatják őket, kapcsolatokat teremthetnek.

Egy ilyen tábor a kortárs magyar irodalom képét közvetíti. Milyen a Te „kortárs magyar irodalom”-képed, és milyen képét szeretnéd közvetíteni a külföldi műfordítók felé?

Ez a kép remélhetőleg változatos, sokszínű és vonzó. Igyekszem ügyelni rá, hogy a kortárs magyar irodalom ismert és elismert alkotói mellett a fiatal irodalom legjobbjai is megjelenjenek a programban. Eltérő alkatú szerzők, eltérő poétikák követik egymást napról napra, de ami közös bennük, az az alkotás és a gondolat szabadsága iránti elkötelezettség. A kortárs magyar irodalom szerteágazó, sokféle és rendkívül gazdag. Ennek egy szelete tud fölvillanni minden egyes táborban. A beszélgetések hozományaként idén is volt lehetőség a műfordítóknak hozzájutni egy-egy könyvhöz. Jó volt látni, hogy az adott beszélgetés másnapján, a szünetekben már ezeket a könyveket böngészték, olvasgatták.

Vannak-e olyan műfordítások, amelyek születésénél ott voltál, tehát konkrétan a táborban vagy a tábor hatására jöttek létre?

Vannak bizony. És számos olyan eset is van, hogy a műfordítótábori inspiráció lökést ad egy-egy nagyobb munka végigviteléhez. A Dunabogdányban töltött nyolc nap olyan különös szisztémát képez, amelyben a környezet és a program intenzitása rendkívüli mértékben erősítik a motivációt. Egy ideig próbáltam követni, ki milyen fordításokat, fordításköteteket publikált a tábori részvétele óta, de végül elvesztem a fordítások sokaságában. Ez remek érzés, ezért érdemes szerintem csinálni.