Reményi József Tamás és Károlyi Csaba beszélgetéséről Hordós Boldizsár írt a Literán Nincs többé konszenzus címmel:
“Károlyi Csaba irodalomkritikus, az ÉS főszerkesztő-helyettese beszélgetett Reményi József Tamás kritikussal, szerkesztővel (aki a Városmajor 48 Alapítvány kuratóriumi tagja is). Mint azt Károlyi is említi , Reményi József Tamással két éve a Litera készített ötrészes interjút – aki az életút mélységeibe kíván fejest ugrani, ITT érheti el a sorozat részeit.
Erősen szakmai jellegű, múltidéző eszmecsere született Reményivel, akivel Károlyi Csaba személyes kapcsolatban is van, az életút egyes állomásaira vonatkozó kérdések közös élményekből táplálkoznak. Reményi József Tamás kritikusi-szerkesztői munkájának jelentős részét a Mozgó Világnál végezte: miután az aczéli kultúrstratégia beszántja a lapot és kirakatellenzéket csinálna a szerzői körből, Reményi többedmagával feláll, új lap alapításába, majd könyvkiadásba kezd.
Reményi eleinte a kollégákhoz, szerzőkhöz fűződő viszonyáról mesél. Mint mondja, sosem szokott „udvartartásokban részt venni”, a Mészöly-Polcz házaspárt, Nádas Pétert sem látogatta Kisorosziban. Kijelenti, hogy akár a Mozgó Világ esetében, akár a később induló Magyar Naplónál a nyíltság a fontos, illetve a nemzedéki nyomás: az akkoriban beérő alkotói generációknak fórumot kell adni. Ideológiáktól, politikai behatásoktól a munkában igyekszik függetleníteni magát. Kiváltképp a Mozgó Világ esetében volt ez jól működő rendszer: különféle világnézetek, népi és urbánus hagyományok is megfértek egymással, a társművészetek is külön rovatban képviseltették magukat.
A hatvanas-hetvenes években új generáció toporog a kiadóknál, új folyóirat kell. A Mozgó eleinte egy esetleges kollektíva, „nemzedéki katyvasz”, nem ízlés, nem szemlélet alapján – mondja Reményi. Kezdetben botránylap, mert kibújik a KISZ-felügyelet, majd az aczéli kultúrirányítás alól. A pártközeli szóhasználat „másként gondolkodókként” írja körül őket, amit Reményi marhaságnak talál (a lap egyik erőssége a központi iránnyal szemben pont a szerzők, szerkesztők egymáshoz képest vett „másként gondolkodása” lenne). Mindenesetre az egész magyar progresszió náluk van. Olyanok támogatják őket, mint Csoóri Sándor, Konrád György, Mészöly Miklós. Egyszerűen túl veszélyes ez az egymásra találás, Aczél eleinte ízlésbeli-meggyőződési alapon próbálja egymás ellen hangolni őket, majd a főszerkesztő eltávolításával, a gárda szétkergetésével egy külső látszatellenzékként tartja fönn a lapot. A név marad, a lap forradalmiságát, főként baloldalról, a korabeli szerzőgárda néhány tagjának politikai szerepvállalása alapján, igyekeznek utólag is kompromittálni.
Reményi saját magát leginkább kritikusnak látja (bár ebbe a szerkesztői munkát, az irodalmi karikatúrát is beleveszi). Általában véve az új produktumok, friss tehetségek felfedezése, más szakmai közegekkel való együttműködés élteti (egy ideig a Filmvilágnál is dolgozik). Ami a kísérletezést illeti, minden tekintetben romló tendenciát lát kiadói fronton; a kisebb kiadók, amelyeknek kifejezett profilja a kockázatvállalás meg az ismeretlen szerzők felkarolása, nem tudnak életben maradni (Holnap Kiadó, Palatinus Kiadó, Kossuth Kiadó). Nincsenek már olyan szellemi műhelyek sem, amelyek új nemzedékek inkubátoraként, vegykonyhaként működhetnének, erre a jelen viszonyokon túl az új Mozgó környéki ügyek kibeszéletlensége is rásegít, a lap ‘83-as kizsigerelése, ami szétugrasztja az akkori társaságot. A korábban egy fronton harcolók kollégákként sem tudnak együttműködni, minimális konszenzust kialakítani.”
Hordós Boldizsár írása Reményi József Tamás és Károlyi Csaba beszélgetéséről teljes terjedelemben a Literán olvasható.
