Németh Zoltán írását közöljük április 19-e, a varsói gettólázadás évfordulója kapcsán:

“Vannak mondatok, amelyeknek nem szabadott volna leíródniuk, vannak könyvek, amelyeknek nem szabadott volna megíródniuk, mert vannak olyan események, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténniük.

„A Krochmalna utca 18. alatt egy harmincéves asszony, név szerint Rywka Urman egy darab húst harapott ki tizenkét éves gyermeke, Berek Urman holttestéből.”

A varsói gettó, 1940. október – 1943. május.

„A gyerek előző nap halt meg. Az emberek csendben, teljes némaságban vették körül az asszonyt.”

Átlagos napi élelmiszeradagok 1941-ben Varsóban: a zsidók számára 184 kalória, a lengyelek számára 699 kalória, a németek napi adagját 2 613 kalóriában állapították meg.

„A haja szürke volt, zilált, arca is szürke, a szeme tébolyodott. Azután megérkezett a rendőrség, és jegyzőkönyvet vettek föl.”

A varsói gettó: több mint 400 000, talán több mint félmillió embert internáltak egy 3,4 km²-es területre, Varsó lakosságának közel 30%-a város területének 2,4%-ára zsúfolódott össze. A gettó falai körülbelül 3 méter magasak voltak, tetejükön szögesdróttal. A szökni próbálókat azonnal lelőtték. A város egyes utcáin ma betonba helyezett vaskonstrukció utal az egykori gettó falára, benne a felirat: 1940 MUR GETTA GHETTO WALL 1943.  

„A Krochmalna utca 14. előtt az utcán egy gyermek holttestére bukkantak, mely már oszlásnak indult. Az anyja, Chudesa Borensztajn rakta ki oda az utcára a 67. számú lakásból, Moszeknek hívták a fiút. (Az »Örökkévalóság« temetkezési vállalat halottaskocsija szállította el a tetemet, és Chudesa Borensztajn beismerte, hogy azért rakta ki az utcára, mert a hitközség nem akarta ingyen eltemetni, egyébként ő se húzza már sokáig.)”

De túl lassan haltak éhen az emberek. Ezért 1942 nyarán, két hónap alatt több mint 250 000 embert deportáltak vonatszerelvényeken a treblinkai megsemmisítő táborba.

„A városi fürdőbe vitték az embereket tetvetleníteni. Éjjel-nappal kint várakoztak az utcán a Spokojna utcai fürdő előtt, és mikor reggel egy kis levest hoztak csak a gyerekeknek, ki kellett vezényelni a rendőrséget, mert a tömeg ki akarta tépni a gyerekek kezéből.”

Hanna Krall Egy lépéssel az Úristen előtt (1977) című könyve (fordította: Gimes Romána, az utószót írta: Kovács István) a szimultanizmus technikáját alkalmazza, töredékes cserepekből áll össze. Központi alakja Marek Edelman, aki csodával határos módon túlélte a három évig tartó éhezést, túlélte az 1943. április 19. és május 10. közötti varsói gettófelkelést, amelynek egyik vezetője volt, és túlélte a varsói felkelést is (1944. augusztus 1. – október 2.), amelynek katonájaként harcolt. Edelman évtizedeken át hallgatott arról, amit átélt, „az ilyesmi – végignézni, ahogy négyszázezer embert küldenek a gázkamrába – kikészíti az embert.” Hanna Krall könyve az Edelmannal folytatott beszélgetésből, Edelman visszaemlékezéseiből, a szívsebész Edelman háború utáni operációinak leírásaiból, az éhezéssel foglalkozó tudományos munkák szenvtelen hangú ismertetéseiből áll.

„Az éhhalál éppen olyan kevéssé esztétikus halál, mint az életük. »Némelyek állva elalszanak az utcán, szájukban egy darab kenyérrel vagy a legkisebb erőfeszítéstől, ha például futva próbálnak egy szelet kenyeret szerezni.«

Ez a részlet egy tudományos munkából való.”

Nem lehet olvasni, nem bírom.”

A teljes írás az Új Szó oldalán olvasható.