Bárczi Zsófiát kérdezte Jakubecz Erzsébet a Dunszton a női irodalomról, a női irodalom helyzetéről, női és férfi, értékes és értéktelen irodalom viszonyáról:

“Milyen a női szerzők helyzete Ön szerint a kortárs irodalomban?

Ebben a témában az ismereteim mellett nagyrészt a benyomásaimra hagyatkoznék, mivel viszonylag felderítetlen terep még számomra. A benyomásaim alapján azt mondanám, hogy a női szerzők lehetőségei mindig összefüggnek a nők helyzetével az adott társadalmon belül. Tehát, ha valahol a nők társadalmi lehetőségei korlátozottak, az óhatatlanul megmutatkozik az irodalomban is. Irodalmi lapokat olvasva, vagy egy-egy kiadó kínálatát áttekintve nekem úgy tűnik, hogy egyre több női szerzővel lehet találkozni, vannak kiadók, amelyek kimondottan  női szerzők műveit jelentetik meg, számos olyan esemény van, ami a női irodalom értékeinek közvetítésére szolgál. Tehát egyrészt az látszik, hogy van érdeklődés a női szerzők művei iránt, másrészt az, hogy van egyfajta igény a női irodalom megkülönböztetésére. Ez utóbbi az én olvasatomban azt jelenti, hogy a női irodalom még mindig nem teljesen integráns része az irodalomnak, ezért fontos a róla való beszéd.

A női irodalmat valójában nem egyszerű definiálni. Az Ön szótárában mit takar ez a fogalom?

Valóban nem könnyű definiálni. Én nem is igazán használom a kifejezést, éppen azért, mert nem tudnám precízen meghatározni, hogy pontosan mit jelent. Amivel nem azt akarom mondani, hogy ez ne lenne lehetséges vagy mások ne tudnák kiválóan definiálni. De mivel a személyes szótáramban való jelentésére kérdezett rá, hát megpróbálom körüljárni, úgy, ahogy én próbálom értelmezni. Úgy vélem, talán az erőteljesen érzékelhető női szempont, a női tapasztalatok közvetítése lehet az összefogó kapocs az egymástól egyébként sokszor nagyon eltérő művek között. A kapcsolódás a női identitásnarratívához, illetve a női identitásnarratíva alakítása. Közben viszont azt is tapasztalom, hogy ahány író nő és ahány író férfi, annyi külön világ, s nagyon sokszor egy-egy női szerző írói világa, hangja vagy írásmódja sokkal közelebb áll egy férfi íróéhoz, mint egy másik női szerzőéhez.

Miben látja másnak a 21. századi női irodalmat, mint az azt megelőző korszak(ok)ban, évszázadban?

A lehetőségekben. Mondjuk egy 19. századi író nő inkább kuriózumnak számított, legalábbis magyar viszonylatban. A 20. század második felére nagyjából természetessé vált az írónők jelenléte az irodalomban, a számarányok viszont csak lassan változtak. A pozitív változás összefüggött a nők társadalmi helyzetének a megváltozásával is, illetve azzal az ezredforduló tájékán kezdődő jelenséggel, hogy a társadalom érzékenyebbé vált a különböző csoportok önreprezentációs igénye iránt. A múlt század utolsó évtizedétől kezdve egyre nagyobb figyelem irányul a női irodalomra. A gender érzékenység sokkal természetesebben van jelen az irodalomról való beszédben, mint pár évtizeddel ezelőtt. Az már más kérdés, hogy nem mindenki fogadja el a létjogosultságát, de attól még jelen van.

Milyen személyes tapasztalatai vannak a női és a férfi irodalom szembeállításával kapcsolatban?

Személyes tapasztalataim szerint jó könyvek és rossz könyvek vannak. Olvasóként általában nem érdekel a szerző. Szerencsés esetben, pl. ha ázsiai irodalmat olvasok, a legtöbbször meg sem tudom állapítani, hogy nő vagy férfi írta. Csak akkor nézek utána, ha valamilyen okból érdekelnek a szerző életrajzi vonatkozásai, de ez nagyon ritka. Azok a tapasztalatok, amikkel szembesülök az olvasás során vagy megszólítanak, vagy nem, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi a könyv szerzője.  A rosszul megírt könyvek idegesítenek. Utálom a trehány szerkesztést, a pocsék mondatokat, a fölösleges szavakat. Leteszem azt, ami nem köt le. A világ tele van remek könyvekkel, ki-ki megtalálhatja, ami neki való.

Ön női írónak vallja magát?

Még írónak sem igazán tartom magam. Most már hosszú évek óta teljesen más közegben mozgok, és a munkám mellett nagyon kevés időm marad írni. Általában akkor írok, ha valamilyen felkérést kapok. Magamtól alig. És mivel nem igazán gondolok magamra íróként, maradjunk annyiban, hogy ha mások női írónak tartanak, jogosnak tartom, ha nem tartanak annak, azt is.

Miért kezdett el írni?

Úgy emlékszem, mióta tudok írni, mindig írtam. Volt (van), hogy csak fejben. De nem tudnék egy konkrét élményt vagy eseményt megnevezni, ami erre az útra terelt. A környezetemben gyerekkoromban, és később, középiskolás, illetve egyetemi éveim alatt is mindig, mindenki mesélt. Innen talán már csak egy lépés az írás.

Az irodalmi hagyományok közül mit emelne ki, amelyik hatással volt Önre?

Inkább egy-egy szerző, egy-egy könyv van rám hatással. Sokszor érzem azt egy jó könyv elolvasása után, hogy teljesen a befolyása alá kerültem, hogy másként, más szemszögből nézek dolgokra. Van, hogy egy szerzőnek az írásmódja ragad meg, a mondatai, a kifejezés pontossága. Ilyenkor mindig örülök, hogy van, aki ennyire tökéletesen képes megvalósítani azt, amit én csak szeretnék.”

A teljes interjú a Dunszt oldalán olvasható.